A Málenkij robotra elhurcoltakról emlékezett meg Miskolcon a Vitézi Rend
A második világháború végén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken a szovjet katonák sokszor az utcákon fogdostak össze, s hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára - "málenkij robotra" ártatlan civileket.
Ez a "kis munka" sokaknak hosszú évekig tartó fogolytábort, embertelen bánásmódot, nem egy esetben a halált jelentette. 1945. január 23-án Diósgyőrből több mint 400 embert hurcoltak el.
Nekik állít emléket a Vár utcai emléktábla, amit 1995-ben állítottak, s azóta évente, így 2019-ben is megkoszorúztak.
1944. december 22-én a Vörös Hadsereg 0060. számú parancsa rendelkezett arról, hogy mozgósítsák, vagyis "málenkij robotra" hurcolják a munkaképes, német származású fiatalokat.
A szovjet parancsnokság utasítására a diósgyőri elöljáróság is összeállította a német származásúak névjegyzékét. Sztaskó János, a MOKAN-komité (Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja) helyi vezetője azonban elégedetlen volt a listával, ezért a nyilvántartó lapokat magához véve új jegyzéket készített. A MOKAN-komité akkoriban jelentős befolyással bírt a miskolci közéletben, tagjai karhatalmi feladatokat is elláttak.
Az összeírtak számát Ivanov szovjet kapitány kevesellte, s új lista összeállítását követelte.
A névjegyzék végül elkészült, azonban számos olyan személy is szerepelt rajta, aki nem volt német származású. A diósgyőrieket az ún. tapolcai moziba hívták össze, ahol a lista alapján többeket azonnal lefogtak. Akik nem jelentek meg a gyűlésen, a MOKAN fegyveresei keresték fel otthonukban és hurcolták el.
Végül 433 diósgyőrit hurcoltak el, férfiakat, nőket vegyesen.
Közöttük sokan nem voltak német származásúak, az újonnan megalakuló pártok és a nemzeti bizottság is tiltakozásukat fejezték ki az elhurcolásuk miatt. A szovjet parancsnokság azonban hajthatatlan volt. A letartóztatottakat a Zsolcai kapui rendőrkapitányság épületébe vitték, majd vonaton különböző (pl. parkamonai) lágerekbe hurcolták, kényszermunkára. Az itthon maradt családtagok mindent elkövettek szabadon bocsátásuk érdekében, politikai igazolásokat szereztek be számukra, de nem sokszor sikerült célt érniük.
Az elhurcoltak többnyire két-három éves rabság után térhettek haza, sokan azonban az embertelen körülmények, a rossz ellátási és higiéniai állapotok miatt életüket vesztették.
Az áldozatok számának megállapítása ma még nem lehetséges, az erre irányuló kutatások jelenleg is tartanak.
A történet 1994-ben folytatódott, amikor Chlumctzky Ferenc orvos a MIÉP egyik miskolci ülésén javaslatot tett egy emléktábla elkészíttetésére, az elhurcoltak emlékére.
Meghatározták az avatás időpontját is: 1995. január 29-e - az események után fél évszázaddal és néhány nappal. Azóta évente megemlékezéseket tartanak az emléktáblánál.
Az ünnepségek fő szervezője ma a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága.
Vitéz Csantavéri Tivadar Károly székkapitány hangsúlyozta,
"emlékeznünk kell, felejtenünk nem szabad", hogy még egyszer a borzalmak ne történjenek meg."
Az elhurcoltakra történelmi egyházak képviselői is emlékeztek, majd az az emléktáblánál a városi önkormányzat, pártok, intézmények, civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.