Február 22: Szent Péter apostol székfoglalása

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepét február 22-én tartja a római katolikus egyház, amikor arra emlékezik, hogy Krisztus Péter apostolt az egész keresztény egyház fejévé emelte.

 Ő volt az egyház első vezetője, így Róma későbbi püspökei, a pápák, az ő utódai. Az ünnep a Péter apostolra alapozott egyház egységét fejezi ki.

"Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta."

Szent Péter 42-ben Rómába ment és ott megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd hét éven át Antióchia püspöke is volt. Tulajdonképp ezen főpapi székfoglalása az ünnep alapja.

Február 22-ét az ókori rómaiak a halottak emlékének szentelték.

 Az elhunytak sírja mellett lakomára gyűltek össze, és a sír mellett egy kis széket, "katedrát" helyeztek el annak jeleként, hogy az elhunyt is jelen van a vacsorán.

Magyarországon régebben az ünnepet "Üszögös Szent Péter" elnevezéssel tartotta a nép.

Az ünnep nem jelentett szerencsés napot: 

 Ezen a napon az asszonyok, nem nyúltak lisztbe, nehogy üszkös legyen a búza. Libát, tyúkot sem jó ekkor ültetni, mert üszögös lesz a tojás, azaz megfeketedik és nem kél ki. A gabona üszkösödése gombás megbetegedés, mely ma már könnyen kezelhető, régen azonban nagy károkat okozott. Szemes gabonát vittek a szobába, ahol a kereszt és mécses elé tették, hogy védje meg az üszkösödéstől a termést.

A néphit szerint, ha ezen a napon csapkodó eső esik, vagy ködös az idő, bizonyosan megüszkösödik a búza.

A magyar hagyományban szerencsétlen napnak számított, nem volt tanácsos munkába fogni.

Hazánk több vidékén ez a nap a "szólítás" napja, amelyen megkérdezték a birtokokon szolgáló csikósokat, gulyásokat, béreseket, szőlőpásztorokat, kocsisokat, hogy akarnak-e maradni a következő évben is. Az emberek panaszaikat, kívánságaikat is elmondhatták ezen a napon.

Ezen a napon szedték fel a biztonságos haladást jelző szalmacsóvákat is a Tisza jegéről, mert ekkor már lazulni kezdett, már sehol sem lehetett átkelni biztonsággal.

Ehhez a naphoz kapcsolódó időjóslásjóslás: 

"Péter üti az üszögöt, jön a melegebb idő."

"Amilyen némű Péter urunk estélye, olyan idő lészen negyven napig" 

 "Ha éjjel meg nem fagy, tovább se félj a fagytul" 

"Amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz József-napkor is."


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el