Pongrátz Gergely az utolsó a Corvin közi felkelőcsoport főparancsnoka az 1956-os forradalom idején.

1956-os forradalom idején a legnagyobb létszámú ellenállási csoportot vezette, ő volt a Corvin-közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka.

A Corvin köziek november 1-jén délelőtt választották meg főparancsnoknak. 

1956. november 4-én indult meg a "Forgószél" nevű hadművelet. Ebben az akcióban 17 szovjet hadosztály mintegy 60 ezer katonával vett részt. A Különleges Hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok fő erői  a főváros környékén települt felkelő erők egy részének ellenállását leküzdve  5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre.

A pesti srácok véráldozata

A harcok következtében Budapest a második világháború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő szenvedett sérülést, az országban nagyjából 2700, ebből Budapesten mintegy 2 ezer ember halt meg. A forradalom és szabadságharc időszakában bekövetkezett veszteségek mintegy 44%-át a legfiatalabb korosztály, ezek között a pesti srácok adták, nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét ebben a háborúban. 21%-uk 19 éves, vagy annál fiatalabb volt, 4%-uk pedig még a 16-ik életévét sem töltötte be. A szovjet hatóságok közel 5 ezer főt tartóztattak le november első napjaiban, akik közül hadifogolyként számos egyetemistát, diákot, kiskorú fiút és lányt deportáltak szovjet területre.

Az itthon maradt szabadságharcosokra javarészt meghurcoltatás és a társadalomból való kirekesztés várt. Október végén, a forradalom győzelmekor és a november 4-én meginduló második szovjet intervenció során a pesti srácok heroikus önfeláldozásukkal minden kétséget kizáróan bizonyították hazaszeretetüket. 

Pongrátz öt testvérével együtt harcolt az országba bevonuló szovjet csapatok ellen, a Corvin-köziek november 4-e után még napokig kitartottak. 

A forradalmi harcok alatt...

A hazánkban vidéki helyőrségekben állomásozó szovjet csapatok október 23-án este 22 órakor megkezdték a menetet Budapest irányába, október 24-re virradóra pedig Magyarországra rendeltek további 3 hadosztályt. Szovjet források szerint az így riadókészültségbe helyezett, és "rendcsinálás" céljából bevetett öt hadosztály állományába nagyjából 31 500 katona, 1130 harckocsi- és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott - ez hatalmas és indokolatlan nagyságú és erejű haderő volt, a Szovjetunió tulajdonképpen háborút viselt Magyarország ellen.

1956. november 28-án hagyta el Magyarországot családjával magyar katonák segítségével és Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz.

1957-ben Chicagóban a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökének választották, 1982-es lemondásáig a szervezet elnöke volt. 1956-ot követően először 1990-ben, a rendszerváltás után járt Magyarországon.

Már a következő évben végleg hazaköltözött. Budapesti elnöke lett az 1956-os Magyarok Világszövetségének, majd az 56-osok Szövetségének, tiszteletbeli elnöke, majd elnökhelyettese a POFOSZ-nak.

1997 őszén a hazai termőföld védelmében szervezett engedély nélküli tüntetésen a rendőri intézkedés következtében megsérült. 

Pongrátz Gergely hozta létre és vezette az 1956-os Pesti Srác Alapítványt. Corvin köz, 1956 címmel könyvet írt a forradalomról. 

Hazatérése után Pongrátz Gergely radikális jobboldali, antikommunista nézeteiről vált ismertté és emiatt számos támadás érte. Részt vett a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapításában. 

A Jobbik 2012-ben egy érdemkereszt alapításáról döntött, amelyet minden évben annak ítél oda, aki véleménye szerint a maga területén olyan kimagasló teljesítményt nyújtott az összmagyarság ügyében, amely egyedülálló. A díjat Pongrátz Gergely szabadságharcosról nevezték el.

Pongrátz Gergely 2005. május 18 -án hunyt el szívinfarktus végzett vele, amely az általa önerőből létrehozott marispusztai (Kiskunmajsa) 56-os Múzeum udvarán érte.

Saját halottjának nyilvánította az 56-os Magyarok Világtanácsa és az 56-os Magyarok Világszövetsége, a Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány

Temetése előtt, 2005. május 28-án a Corvin közben ravatalozták fel. Előtte a Bazilikában búcsúztatták örmény katolikus szertartás szerint.

Nevét tér viseli Budapesten, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út kereszteződésénél.

2017. december:

Az '56-os forradalom "legendás alakja", a Corvin köziek utolsó főparancsnoka, Pongrátz Gergely öccse felháborodott hangú levelet küldött a PestiSrácok szerkesztőségének.

" szegény Gergely bátyám forog a sírjában a Vona viselkedése miatt".

Teljesen kiábrándult a Jobbikból, pedig korábban minden erejével támogatta a pártot, ahogy bátyja is tette.

Pongrátz András kiemelte: bátyja soha nem egyezne bele, hogy "kommunistákkal, vagy reform-kommunistákkal álljon össze a Jobbik a 2018-as választási győzelem érdekében".

Levelében azt is kérte, hogy Vona Gábor elnöki irodája faláról vegyék le Pongrátz Gergely fotóját, s az addig ne kerüljön vissza, amíg "Vonához hasonló alakok vezetik a Jobbikot" 

2019-ben ismét felkérte a Jobbikot, hogy testvére nevét ne gyalázzák meg jelenlétükkel.

"A Pongrátz család nevében felszólítom a Jobbikot: ne vegyék többé szájukra Pongrátz Gergely nevét, aki forog a sírjában a Jobbik árulása miatt! A Gyurcsány Ferenccel a Parlament lépcsőjén esküdöző és nemzeti ünnepünkön Dobrev Klárával egy színpadra álló Jakab Péternek és pártjának nincs többé keresnivalója a Corvin közben. A kommunista Nagy Imre szobráért aggódó jobbikos politikusok menjenek inkább a padláslesöprő miniszter emlékhelyéhez! "

2019- ben a Jobbik semmibe véve Pongrácz András kérését "megemlékezést" tartott a Corvin közben.

A Jobbik alelnöke, Stummer János beszédében egyértelműen a Corvin köz legendás parancsnokára, néhai Pongrátz Gergelyre utalva - azt mondta:

"Forogjanak csak a sírjukban azok, akik nem értik a mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait!"

Ezzel az ötvenhatos szabadságharc emlékét gyalázta meg a gerinctelen párt, akik a nemzeti oldalról átálltak a internacionalista baloldalra, és összefeküdtek a Szemkilövetővel!





Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el