Tízmillió forintos közérdekű bírságot kapott a Miskolci Önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései miatt

Régóta foglalkozom a cigányság kérdésével ezen belül leginkább a cigánybűnözéssel. A telepek járása kapcsán pontosan tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy mi értendő valójában a telepfelszámolás alatt.

Teljesen nonszensz kivitelezés és büntetés.

 Itt valami nagyon nem kerek, ugyanis az Integrált Városfejlesztési Stratégia Antiszegregációs Tervben az szerepelt, már  2010-ben, hogy ki kellett dolgozni a programot a lakhatási körülmények javítására.  

Az ország legnagyobb antidiszkriminációs perét Miskolc önkormányzatával szemben a Társaság a Szabadságjogokért a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával (NEKI) közösen indította 2016 tavaszán.

Ezt megelőzően az alapvető jogok biztosa már a 2015 júniusában kiadott jelentésében jogellenesnek találta a szegénytelepeken 2011 óta folytatott összevont hatósági razziákat és azok azonnali beszüntetésére szólította fel a városvezetést. 

Miután azonban ezt nem vették figyelembe, a bírósághoz fordultak a miskolci romák jogainak érvényesítéséért, és közérdekű pert indítottak.  

Ez a per a legnagyobb volumenű antidiszkriminációs per volt ma Magyarországon, az ítélet 55 oldalas. A perben ügyvédként a TASZ-t dr. Hüttl Tivadar és dr. Nónay Gábor, a NEKI-t dr. Ammann Zsuzsa képviselte.

 A Miskolci Önkormányzati Rendészettel (MIÖR) szemben, a városvezetés szegény- és cigányellenes intézkedéseinek vizsgálatát kérte, a Miskolci Törvényszék tavaly decemberben kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a a MIÖR megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a romák elüldözését szolgáló intézkedésekkel, ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is.

A bíróság az alpereseket el is tiltotta a jövőbeni hasonló jogsértésektől. 

Az ítélet ellen az alperes önkormányzat és rendészeti szerv fellebbeztek, a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla május 9-én kihirdetett ítéletével helybenhagyta az elsőfokút.

Az alapvető jogok biztosa már a 2015 júniusában kiadott jelentésében jogellenesnek találta a szegénytelepeken 2011 óta folytatott összevont hatósági razziákat és azok azonnali beszüntetésére szólította fel a városvezetést. 

Miután azonban ezt nem vették figyelembe, a jogvédő szervezetek a bírósághoz fordultak.

A felperesek azt is kérték a bíróságtól, hogy mondja ki: 

A Miskolci Önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései (mint például az alternatív lakhatás biztosítása nélküli telepfelszámolás) és az azokhoz kapcsolódó retorika sértette a miskolci romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Az ítélet azt is kimondta, hogy a társadalmi feszültségeket az állam és az önkormányzat csak jogállami eszközökkel kezelheti. 

Az Ítélőtábla ezért helybenhagyta a tízmillió forintos közérdekű bírságot is.

Tudomásom szerint egyetlen cigánycsalád sem került az utcára, hiszen több önkormányzati lakás közül választhatták ki, hogy a város melyik pontjára szeretnének költözni. 

Ez a lehetőség mondjuk a dolgozó fiatal magyar lakosság részére nem adatott meg. Van helyette 10 millió Ft kamatmentes  CSOK-hitel! 

Miskolcon 15 cigánytelep van (volt), ami a telepfelszámolásnak köszöngetően lassan nem rontja a városképet. Az eddig cigánymentes övezetek lassan már teljesen eltűnnek, mert a cigányság a lepusztított lakásokért ingyen jut hozzá a teljesen felújított önkormányzati bérlakásokhoz a város több pontján.

A nem fizetőknek, akik eddig is minden szankció nélkül és illegálisan beköltöztek be az elhagyott épületekbe, akik legtöbb esetben vidékről érkeztek eddig is Lyukóvölgy volt az a hely ahol meghúzták magukat. 

Ez a 10 milliós bírság teljesen értelmetlen és okafogyott ítélet volt. A városvezetés könnyedén kifizeti a bírságot, de mi lesz azokkal, akik szomszédokként kapják meg a sok esetben renitenseket. Vajon az ő ügyükben ki lesz majd az, aki szót emel a nyugalmuk érdekében? A lakásaik értéke előbb utóbb veszít az értékéből, mert ugye ki akar magának egy beilleszkedni nem tudó lakóközösséget.

Egy cikk arról, hogy hogyan cigányosodott el Miskolc. A cikket a város egyik médiája is megjelentette pár hónappal ezelőtt.

https://valeria198.webnode.hu/hogyan-ciganyosodott-el-miskolc/

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el