A szocik visszaélései Miskolcon a vezetésük alatt

Miskolc: A 2002-től 2010-ig tartó időszaka a szocik vezetése alatt.

2002-ben rájuk bízott hatalommal visszaéltek, nem az emberek és a Haza sorsa jobbra fordításával foglalkoztak, hanem saját és elvtársaik zsebeit próbálták pofátlanul teletömni. Így abszolút elszakadtak a köz javára történő munkálkodástól. A miskolci szocialisták, és élükön Káli Sándor mindvégig hű kiszolgálói voltak Gyurcsány Ferencnek. Befagyasztották a béreket,  emelték az árakat és kizsigerelték a bérből és fizetésből élő embereket, 2 évre csökkentették a gyed-et.

2005: A Gyurcsány-kormány által indított Fészekrakó program

2008: Szervezett betelepítések során alulszocializált családok tömege jutott lakáshoz Miskolcon a Fészekrakó program kiskapuit kihasználva az Avasra beköltözött százhetven cigány család. 

2012: 278 ember ellen indult eljárás az avasi lakótelepen történt szocpolcsalások ügyében.

2005: Zárt ülésen, sürgősséggel, ám nyilvános pályáztatás nélkül döntöttek a miskolci Hősök tere egy részének eladásáról. 

2007: Miskolc szocialista városvezetése titkos paktumokat köt MSZP közeli vállalkozásokkal beruházási, vagyoneladási ügyekben.

a Hősök terén 240 autó befogadására alkalmas mélygarázs építését tervezték, s a vélhetően irányított pályáztatás után a Csordás Mihály, MSZP-s városatya sógorának irányításával működő P+R Logistic Kft. és az FK Raszter nevű cég alkotta konzorcium kezdte el, s fejezte be az építkezést.

 A 240 férőhely helyett végül csak 134 készült el.

A mélygarázs tulajdonjogát 50 évre Csordás Mihály sógoráéknak adták.

Ráadásul a Hősök terén maradt még egy 1600 négyzetméternyi ingatlan, amelyet pályáztatás nélkül adtak el 12 ezer forintos négyzetméterenkénti áron a rokoni alapon működő konzorciumnak.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere kijelentette nem cselekszik. Csordás Mihály elismeri, hogy Hricz Dezső, a P+R Logistic Kft. vezetője valóban a sógora.

2010: Simon Gábor, a miskolci villamosberuházás miniszteri biztosának vezényletével Káli Sándornak, a borsodi megyeszékhely polgármesterének is kampánytanácsokat adó céget hirdették ki a 30 milliárdos villamosprojekt kommunikációs tendere győzteseként. A nyertes a Zeus Kft. volt amelynek ügyvezetője és résztulajdonosa az a Schrankó Péter, aki a BKV- és a terézvárosi botrányoknál vált ismerté. 

Simon Gábor és Varga László
Simon Gábor és Varga László

Schrankó Péter egyébként a 2002-es választási kampányban Miskolc MSZP-s polgármesterének  is adott tanácsokat. 

Ugyanakkor további egybeesés, hogy 2004-ben az imént említett Schrankó által irányított Zeus három fővel képviseltette magát a Médiahajó rendezvényén, amely eseményen ahol érdekes módon Káli Sándor szintén részt vett.

A szocik Miskolcon nem teremtettek munkahelyeket, soha nem látott munkanélküliség volt a városban. Szétzilálták a tömegközlekedést. A közbiztonság csapnivaló volt a városban és az, hogy Káli Sándorék eladósították a város fájdalmas tény.

Ma már senki sem emlékszik arra hogy a selyemréti és a tapolcai strand milyen állapotban volt.

 Az oktatás kapcsán az integráció okozta problémákra, az iskolák bezárására, a pedagógus álláshelyek megszűnésére, a szakképzés kapcsán a EU-s pénzek értelmetlen elherdálásáról. 

 2005 és 2010 között:

A város tulajdonában lévő, tizenegy vállalatot tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél történtek visszaélések, az okozott kár csaknem 6 milliárd forint. A feljelentésekben a volt MSZP-s polgármester, egy volt alpolgármester, a volt jegyző és a vállalatok korábbi vezetői is érintettek voltak. Később az alpolgárnester  Mokrai Mihály volt, aki tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc 32 milliárdos adósságával a túlélésért küzdött. Eközben Mokrai apuka a belvárosban húzta fel villáját.

A 2019-es miskolci önkormányzati választáson Mokrai Mihály a FÜGGETLENEK SZIVE-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD-JOBBIK-LMP-DK-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-VELÜNK A VÁROS szivárvány koalíciójában ismét képviselő lett.

Biztosan a feledés homályába merült, hogy még 2012-ben a  miskolci Jobbik feljelentést akart tenni Mokrai ellen. Itt külön kiemelném Jakab Péter amnéziáját.

Miskolc adóssága a (Miskolc Holding Zrt. tartozásaival együtt) 67-80 milliárd forint. 

A Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai körében elterjedt gyakorlat volt, hogy a felső vezetői számára nagy értékű életbiztosításokat kötöttek a cégek. Például a Miskolc Holding Zrt.-nél 2005 és 2010 között Halmai Gyula vezérigazgató és Stefán Csaba gazdasági igazgató részére ebben az időszakban összesen 32,4 millió forint értékű különböző biztosításokat kötöttek.

Az önkormányzat több szerződést kötött a Lakisz Szövetkezettel, 40-50 millió forint körüli összegeket utalt a társaságnak.

 A Lakisz az önkormányzattal szemben fennálló követelésének jelentős részét a Bátor Pénzügyi Zrt. részére engedményezte 2009-2010-ben. A Lakisz vezető tisztségviselője 2006 és 2008 között Mokrai Mihály volt, ő 2007-től a Bátor Pénzügyi Zrt. igazgatósági tagja is volt, 2008 és 2010 között pedig Miskolc alpolgármestere. A jogi képviselő szerint az engedményezéssel kvázi pénzforrásként üzemelt a Lakisz, ebből az alpolgármester érdekeltségébe tartozó cég - és így közvetetten az alpolgármester is - két év alatt csaknem 50 millió forintra tehetett szert.

Erre az időszakra tehető a városból való elvándorlás is.

Ugyan is a helyi egyetemisták nyolcvan százaléka a kilátástalanság miatt a diploma megszerzése után elhagyta várost.

Mint ismeretes a Jobbik is arra törekedett a 2019-es választáson, hogy újra,  a szocik kezére adják  Miskolcot.

Gyurcsány és Veres Pál a barátság már jó régi
Gyurcsány és Veres Pál a barátság már jó régi
Jakab, Veres, Varga
Jakab, Veres, Varga
Amikor a hataloméhség felülírja a becsületet
Amikor a hataloméhség felülírja a becsületet











Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el